Elérhetőségek

Gellénháza Község Önkormányzata
8981 Gellénháza,
Kossuth u. 2.
Telefon: 3692566027
E-mail küldése

Sport / Teke / Olajmunkás SE Teke csapat

Olajmunkás SE Teke csapat

Az Olajmunkás SE férfi tekecsapata az NB(Nemzeti Bajnokság) III. Nyugati csoport 2016-2017 évi csapatbajnokságában 2. helyen végzett, az első helyezettel azonos pontszámmal (csak a jobb csapatpontok aránya döntött az első helyezett javára). Ezáltal lehetőséget kapott – eggyel magasabb osztályban – NB II-es bajnokságban való szerepléshez. Így a csapatunk a 2017-2018-as bajnoki évet már az NB II. Dél-Nyugati csoportjában folytatta.

Az NB III-as csapat tagjai voltak: Babati Gyula, Babati Ferenc, Babati Bence, Kiss Gergő, Kocsis Tamás, Oswald Tamás II., Simon Attila, Takács Ádám, Takács István, Tompos József.

Mivel az NB II-es bajnokságban kötelező ifjúsági csapatot is szerepeltetni, ezért a bajnokság kezdése előtt három fő fiatalabb versenyzővel – Horváth Patrik, Németh Bertalan, Oswald Dániel – nőtt a csapat létszáma. Németh Bertalan a 2017 évi Területi Magyar Iskolai Egyéni Bajnokságban első helyezést ért el. Oswald Dániel az U14-es 2017 évi utánpótlás országos döntőjén országos bajnok lett. Ezt követően ősszel, már igazolt versenyzőként, a 2017 évi országos serdülő fiú egyén bajnokságon, Budapesten 32 versenyző között a 6. helyet szerezte meg, 120 vegyes gurításból 551 fával.

Jelenleg (2017-2018) a 12 csapatos versenyben, az őszi fordulóban lejátszott mérkőzések befejeztével, a csapatunk a 6. helyen áll a táblázaton. Az ifjúsági csapat pedig a 4. helyen.  

A lejátszott mérkőzések eredményei a MATESZ Eredményközlő (alábbi linkek alatt) oldalán tekinthetők meg:

NB II DÉL-NYUGAT EREDMÉNYEK:

http://tekesport.hu/WeblapOLD/eredm.php

NB II DÉL-NYUGAT IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK:

http://tekesport.hu/WeblapOLD/eredm.php

2017 nyarán, a helyi önkormányzat anyagi segítségével, a tekepályánkon kicserélték az elhasználódott bejárati ajtót, valamint felújították a vizesblokkot, a mellékhelyiségeket és az öltözőket, ezen felül melegvizes bojlert kapott a vizesblokk.

2018.01.19.




« Vissza az előző oldalra!

Gellénháza Község Önkormányzata - Magyar